Fiat Panda Cross 4x4 1.3 Multijet
A játékgyárak létező csodaautók kicsinyített másával ejtik ámulatba óvodás kortól az embert. A Fiatnak jobb ötlete támadt: rajzolt magának egy álomterepjárót, majd méretarányosan felnagyította – ha beköltözne a nagyvárosba, Lara Croft csak ilyenen járna.

Ha adva van egy díjnyertes, ráadásul jópofa és praktikus autó, valamint egy egyszerű, de a józan céloknak teljesen megfelelő összkerekes rendszer, a kettő kombinációja gyakorlatilag könyörög azért, hogy arcátlanul fiatalos életmódautóvá válhasson. Ez félig-meddig a Panda Climbingnek is sikerült, de az egyébként tisztességgel helytálló autó külső és belső formajegyei egyszerűen túl szerények a kultikus státusz eléréséhez. Bambuszharcos A Climbing által ily módon hagyott nem túl tágas, de mégis létező űrt hivatott betölteni a Cross, a terep-Pandák királya. Ez nem csupán azonnal felismerhető, de mintha semmi köze nem lenne póriasabb társaihoz. A klasszikusan kerek lámpatestek – különösen a zárófények – éppúgy a terepjárózás hőskorát idézik, mint a hátsó tetőoszlop fémhatású burkolata, míg a vaskos, kontrasztos oldalelemek, illetve az egyedül a kosz megakasztására alkalmas, expedíciós tetőcsomagtartót idéző felépítmény kalandfilmbe illő, komoly sárdagasztót sejtetnek. A stíluselemek használati értéke kétes, hiszen a koptatónak tetsző ajtóborítás maga is horpadásra hajlamos, a hátsó irányjelzők pedig csak közvetlenül az autó mögül láthatók. Az utastérben ellenben rögtön jó pontot szerez a Cross sötét műszerfala, ami az alapkivitel egérszürkéjével szemben egyáltalán nem tükröződik. Bár a célközönség számára talán a külcsín többet nyom majd a latban, a Cross műszakilag is többet tud a Climbing kivitelnél. Először is kizárólag a kisöbű Multijet dízellel kapható, és bármennyire kedvünkre valók is a Fiat apró, pörgős benzinmotorjai, a gázolajas egység sokkal jobban illik a 4x4-es modellhez. Nagyobb nyomatéka miatt kevésbé veszi ki belőle az erőt a viszkokuplungos hajtás – meg hát a hangos kerregés azonnal párhuzamot teremt a vérbeli terepjárókkal. Az erőforrás a tőle megszokott módon teljesít: alul kiábrándítóan vérszegény, a fordulatszám-tartomány felénél magához tér, és onnan úgy pörög fel 5200-ig, hogy öröm nézni. Hosszú végáttételével városban a negyediket sem mindig tolerálja, országúton ellenben alig 2500-at forog száznál – innen robbanékonyan húz ugyan tovább, de a gyenge hangszigetelés és a kevéssé kifinomult aerodinamikai tulajdonságok miatt nem nagy öröm autópályán forszírozni a fő-Pandát. Földhöz ragad A Cross teljesítménye már csak azért sem tűnik kevésnek, mert ritkán szorulunk pótlásra. Az autó igen kevés fékezéssel vezethető: ahol a fronthajtásos alapkivitel mind a négy apró kerekén sodródva kanyarodik, ott a 15 colos abroncsok és az összkerékhajtás a kategóriában elvárhatónál jóval magabiztosabb fordulókészséget eredményeznek. Az oldaldőlés éppen a szuverén irányváltás miatt nem feltűnő, az autócska némi megszokás után kifejezetten agresszívan vezethető. Ami azonban igazán különlegessé teszi a Panda Crosst, az az elektronikus differenciálzár. A berendezés 30 km/óra alatt összefékezi az azonos tengelyen lévő kerekeket, így laza, csúszós talajon több eséllyel tudunk elindulni. Kemény terepezésre mégsem ajánlanám a kis Fiatot, hiszen sem technikája, sem motorteljesítménye nem elegendő ahhoz, hogy kimásszon azokból a kátyúkból, amelyek bejáratáig hasmagassága és pilótájának merészsége gond nélkül eljuttathatja. Az látatlanban nyilvánvaló volt, hogy a látványelemekért és az összkerékhajtásért prémiumot kell fizetni, a durván 4,2 millió forintos ár mégis mellbevágó – bő ötszázezer forinttal több, mint az azonosan motorizált Climbing verzióé. A különbözet kétharmadát okosan összeválogatott, listás extrákban „tudja le” a Cross, a maradék pedig az optikai tuningot fedezi. Hiába tiltakozik ellene a józan ész, ha már az embernek összkerekes Pandára támad étvágya, nem bolondság megfontolni a csúcsmodellt – végül is egy kis szórakozás a felnőtteknek is kijár. Svékus Gergely, fotó: Hilbert Péter

Forrás: www.automotor.hu